Magyar Nemzet
2003. április 28.
Nyitólap
Zene
 

A keszthelyi Festetics-kastély visszakerült a KÖH-höz

A hazai kastélyépítészet egyik legjelentősebb és legnagyobb műemlékegyüttese újabb egységének visszaadását hétfőn sajtótájékoztatón jelentették be Budapesten.

A 35 hektáros parkot a Honvédelmi Minisztérium korábban laktanyaterületnek használta. A Helikon Kastélymúzeum néven működő műemlékegyüttes történeti kertjét 1945 után szabdalták fel. A területek egy része a honvédség használatába került, egy másik részét pedig beépítették.

Czoma László, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója elmondta: a kastélyt - amelynek eredeti történelmi parkja 1887-re készült el - tízhektáros franciakert övezi, amely angolparkban folytatódik. A parkot Henry Ernest Milnert tervezte. Mint ismertette, a kastélymúzeum a park 25 hektárjának vagyonkezelői jogát 1997-ben kapta meg a KÖH támogatásával a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól (KVI). Egykor ez a terület is a honvédség használatában állt.

A hat évvel ezelőtt visszakapott területen 50 épületet kellett felrobbantani, hogy rekonstruálni lehessen az eredeti kastélyparkot. A múzeumigazgató szólt arról is, hogy a pálmaházat és az üvegházakat, amelyeket egykor az Eiffel iroda tervezett, saját erőből újították fel, az azt körülvevő 2,5 hektáros területen pedig a Balaton-vidék botanikus kertjét már ez évtől látogathatják az érdeklődők.

Czoma László jelezte, 2004-re fejeződik be az Ybl-lovarda teljes rekonstrukciója, amelyet a KVI-vel közösen végeznek. Szavai szerint a lovarda ezer négyzetméteres földszinti területén még ez évben megnyitják a hintókiállítást.

Az igazgató elmondta: a most visszakapott vadasparki terület méltó folytatása lesz a kastély történelmi kertjének. Terveik szerint a vadaspark visszakapja eredeti funkcióját, s azt állatokkal is benépesítik. Hozzátette, hogy a kastély 30 épületből álló műemlékegyüttesének teljes felújításához és a park rendbetételéhez másfél milliárd forintra lenne szükség, amelyet tíz évre ütemezve használnának fel.

Varga Kálmán, a KÖH elnöke utalt arra, hogy a 35 hektáros terület visszaadására a hivatal kérése nyomán került sor, s a rendelkezési jogot átadják a kastélymúzeumot működtető kht.-nak. Tájékoztatása szerint a hivatal a jövőben megpróbálja feltérképezni, hogy a minisztériumok hány műemléképület, illetve történelmi park vagyonkezelői jogával rendelkeznek még, s mely esetekben van esély arra, hogy egyesítsék a műemléképületeket.

A keszthelyi Festetics-kastélyra az idén 300 millió forintot fordíthat a KÖH; ez az összeg fedezi a működési költségeket és rekonstrukciós alapokat is.



Vissza