Szabadkőműves utalások műtárgyakon, 1. rész

A porcelán mopszlikutya esete

Mik a szabadkőműves páholyok? Baráti társaságok laza kötelékben szerte a világon, titkos tanokat hirdető csoportok hagyományőrző rendjei, helyek, ahol komoly dolgokról lehet eszmét cserélni, akár más társadalmi és vagyoni helyzetben lévő, jóakaratú emberekkel. Míg a szabadkőművesség eszméi a felvilágosodáshoz, illetve a liberalizmushoz, addig története a demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartásához kötődik. Mint afféle gyanús titkos társaságot azokban a korszakokban tűrték, sőt akár támogatták is, amikor elég engedékenyek és magabiztosak voltak a hatalom birtokosai ahhoz, hogy az efféle nem könnyen ellenőrizhető zártkörű klubokat elnézzék. Ezt bizonyítandó elég, ha számba vesszük, mikor volt legális és mikor volt hivatalosan betiltva a szabadkőműves társulás Magyarországon. A hazánkban 1749-től kimutatható rend 1795-ben a Martinovics-féle összeesküvés után oszlott fel először. Ezután 1848-ban alakult hivatalosan néhány rövid életű páholy, majd a kiegyezés után lendült fel a szabadkőműves mozgalom, amelyet először 1919-ben, majd 1920-ban tiltottak be. A magyar páholyok 1945-től ismét legálisan működtek, de 1950-től a rendszerváltásig ismét a “tiltjuk” kategóriába kerültek. A magyar történelmet ismerve azonnal feltűnik, hogy nem a politikai irányvonalak, hanem a hatalom totális birtoklására való törekvés szabott gátat a szabadkőművesség legális működésének.

A jelen kor e szempontból (is) elég szabadnak és demokratikusnak látszik. A Magyar Szimbolikus Nagypáholy 1989-ben alakult újjá. Azóta számos páholyt alapítottak, és a magyar szabadkőműves élet I. világháború előtti sokszínűsége is kezd lassan visszatérni. A rendszerváltás óta a témára vonatkozó számos kiadvány, könyv, újságcikk, sőt magyar nyelvű internetes honlap is elérhető. E kor alkalmas arra is, hogy a forrásokon alapuló, tényszerű történeti munkáktól a “világot uraló társaságról” szóló fantazmagóriákig terjedő szabadkőművességről szóló könyvtárnyi irodalom olyan részletkutatásokkal is bővülhessen, mint például a szabadkőművesség és a művészetek kapcsolata.

Miután a témára vonatkozó első komoly, külföldi tanulmányok csak az 1990-es években jelentek meg, a kutatásokról elmondható, hogy még most is gyermekcipőben járnak. Éppen ezért, ha át akarunk lépni a szórakoztató irodalom határain, azaz tényszerűen, tudományosan akarjuk megközelíteni a témát, számos csapda várhat ránk. Óvakodni kell attól, hogy “farkast kiáltsunk” ott, ahol nincs, mert egyrészt a társaság szimbólumai gyakran fellelhetők olyan tárgyakon vagy épületeken, amelyeknek semmi köze nincs a szabadkőművességhez, ugyanis abban a korban keletkeztek, amikor a szimbolikus nyelvnek sokkal nagyobb szerepe volt, mint ma. Sőt, a legtöbb jellegzetes szabadkőműves jelnek volt általános jelentése is. Vegyük például a körzőt, a szabadkőművesség emblematikus jelét. A hibátlan kör megrajzolására alkalmas eszköz a középkortól kezdve a geometria, a kozmikus rend és a tervező munkálkodás jelképe. Miniatúrákon gyakran találkozunk vele, amikor a Teremtőt ábrázolják, amint kiméri vele a Földet. Az asztronómia, az építészet és a földrajz megszemélyesítőinek attribútumai közt is gyakran megjelenik. Másrészt, ha egyes emlékeknek sejthetően vannak szabadkőműves konnotációi, de hiányos hiteles tényekre nem támaszkodhatunk, hiba lenne azt mondani, hogy lám ez a szabadkőművesek műve. Magyar példát véve az 1837-től épülő Magyar Nemzeti Múzeum kínálkozik, amelyet az a Pollack Mihály tervezett, akit mintegy húsz évvel korábban a szabadkőművesség híve és fontos támogatója, gróf Festetich Antal dégi kastélyának megtervezésével bízott meg, ahova külön dísztermet terveztetett a páholymunkák számára. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a Nemzeti Múzeum alapítói, első igazgatói és a díszítésén dolgozó festők is szabadkőművesek voltak, akár az a feltételezés kínálkozhatna, hogy a múzeum egyúttal szabadkőműves palota is. Ezt azonban a jelenleg rendelkezésre álló adatok birtokában tudománytalan lenne állítani, még akkor is, ha feltételezhetően folyt szabadkőműv-tevékenység.

Ha megfordítjuk a kérdést, ugyanaz áll. Számos műalkotás elvesztette szabadkőművesi jelentését, s e történeti tény nélkül is értelmezhető, élvezhető, ám jelentését árnyalja, ha feltárjuk keletkezése körülményeit. Erre a legjobb példa a zenetörténetből Mozart Varázsfuvolája, amely egy olyan remekmű, amelyet azok is kedvelhetnek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy az egy szabadkőművességről szóló opera. A mesés történet és a csodálatos zene tulajdonképpen kódrendszer. A librettó csakúgy, mint a partitúra, át van itatva egy bonyolult szimbólumrendszerrel, amely a szabadkőműves hagyományok ismerte nélkül nehezen fejthető meg. A képző-, pontosabban az iparművészetben, hasonló példa - bár természetesen kisebb kaliberű - a számos variációban ismert, már-már giccsbe hajló, porcelán mopszlikutya esete. Ilyen kutyákkal elvétve ma is találkozhatunk az antikvitásboltok polcain. Megvásárlójuk sokszor nem is sejti, hogy hajdanán milyen előkelő rangjuk volt ezeknek a tárgyaknak. Az úgynevezett mopszlirend 1745-ben alakult Németországban, válaszul az 1738-as pápai kiátkozó bullára, amely a katolikus egyház tagjait óva intette a szabadkőművességtől. Hasonló gesztusokkal ma is találkozhatunk: a betiltott szervezetek más néven, kicsit átalakítva újjáalakulnak. A mopszlirend 1745-ben, Amszterdamban megjelent bemutatkozó könyvének címlapját nézve azonban kilóg a lóláb. A metszeten látható beavatási szertartás kellékei - leszámítva a kutyust - azonosak azokkal, amelyeket a szabadkőművesek használtak: a neofita hölgy oltárszerű asztal előtt teszi le hűség-esküjét, egy gyertyákkal körülrakott rituális szőnyegen áll, melléhez kardot szegeznek. Az sem meglepő, hogy nőket is láthatunk a rajzon, ugyanis az eredetileg csak férfiakat tömörítő szervezet ekkorra már - különösen francia hatásra - nőket is felvett sorai közé; a női és férfi tagokat is sorai közé fogadó páholyokat androgün páholyoknak hívták. A mopszlik hagyományosan a bátorság és a hűség szimbólumai, ám innentől a szabadkőműves tradíciók részeivé váltak. Bizonyítják ezt azok a porcelánok is, ahol a hagyományos szabadkőművesi öltözetben álló figurák lábainál mopszli áll. A német porcelángyárakból kikerülő kutyuskák így diszkréten tudathatták a látogatóval a házigazda szabadkőműves voltát, anélkül, hogy avatatlanok rájöhettek volna a titokra.

A legkönnyebben tisztázható kapcsolat a szabadkőművesség és a művészetek közt az emberekben fogható meg.

A szabadkőművesek mindig is tisztelték elődeiket, büszkék voltak arra, hogy haladó értelmiségieket tudhattak tagjaik közt. A legtöbb róluk szóló ismertető névsorral kezdődik. “Nem mondhatjuk el, hogy kik vagyunk, de lám, ezek a tiszteletteljes emberek mind testvéreink közül valók.” Egy oly sok támadást elszenvedő titkos társaságnak ez az egyetlen esélye, hogy a közvéleményt maga mellé állítsa. A listákon mindig szerepeltek művészek. Írók, zenészek mellett festők és építészek is. Néhány kiragadott magyar példa: Than Mór, Benczúr Gyula, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Kernstok Károly. A tény önmagában, hogy valamely művész szabadkőműves volt, még nem bizonyítja, hogy művészetük és a rend között lenne összefüggés. Természetesen a megrendelői kör és a testvériség szelleme nyilvánvalóan hagyott nyomokat, ezeket azonban nehezen lehet pontosan feltárni. A nagy személyiségek tiszteletének legáltalánosabb formája a róluk szóló portrék gyűjtése. Ezen a ponton már jobban megfogható a két médium kapcsolata. A portrék gyakran a gyülekezések színhelyéül szolgáló terem, az úgynevezett páholy legfontosabb díszévé váltak. Ezt a szokást láthatjuk egy 1787-es festményen, ahol a Canongate Kilwinning páholyban éppen “poeta laureatussá" koronázzák a skót nemzeti költőt, Robert Burnst vagy ha bepillantunk az angol társaságokat tömörítő jelenleg is működő - angliai nagypáholy (Freemasons Hall) üléstermébe.

A szabadkőműves portrék - az utalások direktségét tekintve - több csoportba sorolhatók. Az egyikbe azok tartoznak, ahol a modellt szabadkőművesi díszruhában jelenítik meg. Vegyük szemügyre a már említett londoni Freemasons Hallból Georges Washington képmását. Az amerikai függetlenségi háború főparancsnoka, majd az Egyesült Államok első elnöke a 18. században általános, elegáns amerikai öltönyére furcsa kis kötényt kötött, amelyen körző és derékszögvonalzó van. Kis kalapácsot tartó kezét egy nyitott könyvön nyugtatja, amelyet egy ión oszlopot formázó asztalkára tettek. A már kizárólag szellemi munkát végző úgynevezett spekulatív kőművesek e kellékek viselésével mutatják, hogy a középkori katedrálisok építőinek örökösei. Magyarországon az 1949-től nagymesteri tisztet viselő Benedek Marcellről és Gerő Andor főtitkárról maradt fenn közgyűjteményekben ilyen portré. A portrék másik típusa, amikor csak egy-egy közismert szimbólummal utalnak a szabadkőművesi kötelékre. Ilyen például D'Alembert portréja, ahol a felvilágosodás egyik központi alakja, a francia enciklopédia főszerkesztője körzőt tart a kezében. Ehhez hasonló Pálóczi Horváth Ádám portrérajza, amelyet patrónusa és barátja - a szintén lelkes szabadkőműves - Kazinczy Ferenc metszetett rézbe Bécsbem79z-ben. Pálóczi azok közé tartozott, akik egyáltalán nem csináltak titkot abból, hogy szabadkőművesek. Felfedezett titok címmel regényt is írt a szabadkőművesség népszerűsítésére. Portréján személyiségének fontos elemei jelennek meg szimbolikus utalások formájában. A modell költői tehetségét emeli ki a lant, a harsona és a babérkoszorú, a portré alsó részén pedig az általánosan ismert szabadkőműves emblémák mellett feltűnik a mitológiai Arion alakja. Akkoriban ugyanis szokás volt felvételkor külön szabadkőművesi nevet kapni, s így volt például Kazinczyé Orfeusz, Pálóczié Arion.

Nem mindig ilyen könnyen ismerhetők fel azonban a szabadkőművesek által rendelt portrék, gyakran ugyanis semmilyen jelzés nincs rajtuk. A portré és a rend kapcsolatát olykor csak a kép provenienciája fedi fel, az a tény, hogy egy szabadkőműves gyűjtemény része vagy része volt. Európában számos ilyen kollekció ismert, Magyarországon feltehetően Kazinczy portrégyűjteménye sorolható ezek közé. Fennmaradt továbbá egy 19-20. századi érdekes fotókollekció. Auer Miklós műgyűjtő szabadkőműves emlékekből álló, igen jelentős gyűjteményét 1979-es halál a után a Magyar Nemzeti Múzeum vásárolta meg, amelynek jelentékeny részét tették ki a főként magyar szabadkőműveseket megörökítő fényképek.

A fent említett példák persze messze nem súrolják a művészettörténet csúcsait, de vizsgáljunk meg a bemutatott ismeretek alapján egy igazán nagyszerű festményt, az angol festészet egy gyöngyszemét: Hogarth 1745-ben készült Önarcképét, amelyet a Tate Galleryben őriznek. A képen barokkos trompe d'oeilként egy ovális festményen látható a festő mellképe, egy kép a képben, amelyet három vaskos kötetre állítottak, Shakespeare, Swift és Milton műveire, elöl paletta és egy kutya. A festmény ars poetica jellegéhez kétség sem fér. Az európai kultúra történetében ritka jelenségnek számít az olyan szoros rokonság, mint amilyen Hogath festészete és a portréra festett könyvek írói közt fennáll. “Színpadi előadásokhoz hasonló képeket akartam komponálni.. Arra törekedtem, hogy mondanivalómat úgy adjam elő, mint a drámaíró. A kép az én színpadom, a férfiak és az asszonyok az én színészeim" -vallotta a festő. A palettán, festészet heraldikus jelén, a “szépség vonala" felirat van, s rajta az a Hogarth által kikísérletezett és tökéletesnek tartott ív, amely a helyes mértéket jelenti, a formák igazi szépségének eredetét. A kedvenc háziállat jelenléte a portrékon nem ritka jelenség az angol festészetben, ám itt feltehetően árnyaltabb jelentést is hordoz. A kép egyetlen “élő" szereplőivel nem igazán tudnak mit kezdeni az értelmezők, ha nem veszik figyelembe, hogy Hogarth maga is elszánt szabadkőműves volt. Több grafikáján is megjelentek a rend tagjai. Így például azon a gúnyrajzon, ahol az esti összejövetelről világmegváltó tervekkel hazatérő agg testvért , “leforrázza a valóság". Hogarth önarcképe egyidős a német mopszlirendről szóló kiadvány megjelenésével. A kutya szerepeltetése a képen nyilvánvalóan a testvériség egyfajta vállalása, annak deklarálása, hogy a szabadkőművesi eszmék jelentős szerepet töltöttek be életében. E példán tehát bizonyítottan tetten érhető, hogy a szabadkőművesség, mint háttér igen fontos értelmezést adhat jelentős műtárgyaknak is.

Békefi Eszter

Forrás: Artmagazin III. évfolyam 4. lapszám 8-11. p.