1997. szeptember 16.

Nyitólap
Zene

Haber, a vegyész: az emberiség jótevője vagy tömeggyilkos?

Tv-ünk Haber számtalan fizikai-kémiai felfedezésével s szervezői munkájával alapozta meg a Német vegyipart. Az igen ellentmondásos egyéniségű tudós tevékenységének eredményeit megítélni igencsak nehéz, sőt kérdéses, hogy lehetséges-e. Van-e a tudománynak erkölcse? Végveszélyben megkövetelhető-e az erkölcsi kontroll? Végveszélyben volt-e Németország általában, s különösen az Első Világháború végén s utána? A tudóst egyénként vagy egy adott közösség tagjaként kell-e megítéljük? Megoszlik-e a felelősség a tudós, a pénzember, a politikus és a felhasználó között? A szándék vagy inkább az eredmény alapján formáljuk e véleményünket? Mi a szk.-ség feladata e téren? A ttv-ek által feltett számtalan viszont-kérdés is mutatja, milyen izgalmas rajzolatot hallhattunk. Haber egyes felfedezései nagy mértékben járulnak hozzá mai létünkhöz-jólétünkhöz, mások pedig erősen megkérdőjelezhető módon segítik a háborúzást. “A kémiának, akár a botnak, két vége van. Az egyik a világ felé fordul, a másik az ember felé. S én nem tudom, hogy minek ragadnám meg a bot felém eső végét, ha nem azért, hogy üssek a másikkal.” (Déry Tibor: Felelet)

Vissza