2001. november 2.

Szeretett nővéreim, drága testvéreim!

A jelenlévők többsége tavaly ilyentájt is eljött a nővérünnepre, és meghall-gatta szerény szavaimat. Akkor a jobb oldali oszlopnál álltam, ott mondtam el karco-latomat, de most, hogy össze ne tévesszük az elmúlt évet az ideivel, balra húzódtam. És a szépség – amelyről tavaly beszéltem – szóval a szépség helyett, vagy inkább mellett, most inkább az erőről és nővéreinkről szeretnék beszélni. Az erőről, amely, ha élettelen, pontosan mérhető, a fizika tudományának egyik alapegysége, és szám-lálhatatlan megnyilvánulása van. És az erőről, amely, ha élő, kiszámíthatatlan, félel-metes, veszélyes vagy felemelő, csodálatos. Halálos, ha krokodil állkapcsa fejti ki, porig aláz, ha pofonként csattan, de lenyűgöz a szöcske ugrásában, az elefánt fa-döntésében, elkápráztat, ha ember alkotta gépek mutatják. Köztünk is vannak e pillanatban olyanok, akiknek személyautója nagyobb teljesítményű, mint régen egy tank vagy egy repülőgép motorja. De én most nem erről az erőről szeretnék beszélni, hanem arról, ami asszonyokban, lányokban, egyszóval a nőkben van, s amit feltehe-tően sok férfi-társammal együtt annyira csodálok, néha pedig egy kicsit irigylek. Az erő, ami túllendít a bánaton, fájdalmon, ami napról-napra elindít és haladni segít. Egy mosolyról, mielőtt dühöngeni kezdenék, és talán ő is ingerült lenne, a tiszta ingről reggel, amikor még álmos, és a finom vacsoráról este, amikor már fáradt. Talán ál-mosabb és fáradtabb mint én. Azt hiszem ehhez több erő kell, mint amennyivel én rendelkezem. Engem bizony nem érdekelne, hogy mit eszem, ha már összeesnék a fáradtságtól, és reggel se foglalkoztatna, hogy skatulyából kivettnek látszom-e, vagy sem. A türelemről, amivel mindig elrakja ami fölösleges elől, és előveszi, amit kell. A rendteremtés, a tisztaság, az áttekinthető lét megalkotásának erejéről.

A nők izomzata általában kétharmada a férfiakénak. A sportban külön verse-nyeznek a hölgyek és az urak, és sok olyan sportág létezik, ahol a női világbajnok nem is indulhatna a férfiak között. Mégis, ha erőről van szó, mindig a hölgyek jutnak eszembe. Súlyos csapást elviselni, a háztartás terheit a vállukon hordani, a család gondjait cipelni és még folytathatnám a felsorolást, csak a nők tudják igazán. Ehhez pedig erő kell. Ahogy az élethez is. A férfiak olyan sokszor feladják, amikor az asszo-nyok még látnak reményt, s nekik lesz igazuk, mert többnyire elég szívósak, kemé-nyek és harcosak, hogy véghez vigyék, amit akarnak. Mert nem csak az az erő, amit bodytermekben gyúrnak ki, nem csak az, ami hegyeket mozgat meg. Az akarat ereje egy pihét nem lebbent el, de megváltoztathatja a világot. És az ilyen erőből a nőknek több jutott, mint a férfiaknak.

Kamasz koromban, amikor mindenképpen be kellett bizonyítanom magam-nak, hogy nem azért ráncigálom a lányok varkocsát, mert arra is képtelen vagyok, hogy kifejezzem rokonszenvemet, szóval 12-15 évesen fennen hangoztattam, hogy számoljuk csak meg, hány híres női művész van a férfiak mellett. Vagy hány híres asszony, és ők miről is hiresek. Például madame Récamier vagy Lukrécia Borgia, esetleg Báthory Erzsébet. Egy időre meg is nyugtattam ezzel a lelkiismertemet. A nők egyértelműen másodhegedűsök ebben a világban, ahol a nagyszerű dolgokat a férfiak hozzák létre. És egy ilyen előítélet nagyon makacs, nemigen befolyásolják a tények. Hogy azokat az információkat, amelyek alapján a fentieket gondoltam, első-sorban férfiak bocsátották a rendelkezésemre, figyelembe sem vettem. Amikor pedig természetes érdeklődésem és vonzalmam mégis csak a másik nem felé irányított, egy olyan csoda-világba kerültem, aminek szépségével, bölcsességével és kedves-ségével azóta sem tudok betelni. És természetesen megismertem azt a másik erőt is, ami nem brutálisan szünteti meg azokat az akadályokat, amelyek elékerülnek, ha-nem olyan megoldást keres, olyan irányban hat, hogy a legkevesebb károsodás érjen mindent, mindenkit.

Tudom, hogy most némileg idealizált képet festek a nőkről, hiszen sokan vannak közöttük, akik elsajátították a férfiak módszereit, előbb lőnek, aztán kérdez-nek, átgázolnak másokon. És ez nem is olyan modern dolog. Egy őskor-elmélet leírja, hogy az emberiség aranykora a matriarchátus volt, amelyben a nők szája íze szerint folyt az élet. Nem voltak tabuk és pusztító indulatok, nem volt erőszak és ellenségeskedés, bűntudat, rettegés. Volt viszont szeretet, figyelem, az összetarto-zás nem csak a többiekkel szemben érvényesült, hanem választható volt. Ezt a cso-dálatosan ártatlan állapotot törhette szét a pusztáról érkezett férfi-társadalmak hor-dája, amely a sötét félelmeket, az erőszakos halált és a mások által okozott értel-metlen fájdalmat hozta. No meg a szolgaságot azoknak, akik nem tudtak vagy nem akartak olyanná válni, mint ők, a kérlelhetetlen férfiak. Felépíteni valamit hihetetlenül sok munkával, figyelemmel, gonddal jár, lerombolni úgy, hogy helyrehozhatatlan legyen, sokszor elég egy mozdulat.

Ám az építők sohasem fogynak el. Van amikor templomokat emelnek, lát-hatót, ahol istenének hódolhat, aki akar. Máskor csak a lelkükben építik, s azon van-nak, hogy minél több ember részesedhessen – úgy, hogy talán észre sem veszi – ennek a templomnak a fényességéből, tiszta kisugárzásából. Évezredek óta szé-gyen, lesajnálható a valódi jóság. Ma is vannak vidékek, ahol hite, gondolkodása, más fajtája miatt elpusztíthatják, üldözhetik az embert, és a gyilkosok,kal sokan e-gyetértenek, dicsőséges tettnek tartják a bármilyen aljas pusztítást. Bármit mondhat vagy tehet az, aki másféle, nincs menekvés számára.

Sokszor eszembe jut a tíz igaz ember, aki megmenthette volna Szodoma városát a pusztulástól. Mindig ilyen igaz ember szerettem volna lenni, mert anélkül mit sem ér az élet. Meglepődve láttam, hogy példát ehhez a nőktől vehetek legin-kább. Az élet, a jogok, a megnyilvánulás tisztelete náluk sokkal természetesebb, mint nálunk férfiaknál, akiknek ütésre mindig könnyebben áll a kezünk, mint simogatásra. Talán ha tíz igaz asszonyt keresett volna az Úr angyala, az a város is megmeneked-hetett volna, amelyet kéneső pusztított el. De minket férfiakat – és személyesen en-gem is – számlálhatatlanul mentett meg sok-sok rossztól a legnagyobb erő, a sze-retet, a nőiség gyengéd ereje.

Vissza